(0.8) Majdnem megérkezünk
2018. március 04. írta: e STi

(0.8) Majdnem megérkezünk

Avagy a hó és a fagy fogságában

Reggel vidáman és kékre fagyva keltünk, boldogan a tudattól, hogy már csak 7 óra vezetés (avagy 665 km) és egy komplett, melegre fűthető, többszintes ház lesz a jutalmunk, ahol a gyerekek külön szinten, tőlünk hangszigetelve üvöltözhetnek.

Ebből a mondatból természetesen egyetlen állítás sem lett igaz.

Kilenc körülre, ahogy ígértük, megreggelizve, felpakolva, autóba gyömöszölve vártuk a kapunyitást. Gyors integetés, majd a tegnapi gyönyörű időben nekivágtunk az Igazi Olasz Autópályának.

Az Igazi Olasz Autópályáról azt olvastuk (és tapasztaltuk), hogy forgalmas. Nagyon forgalmas. Gyors. Nagyon gyors.

Kérem a tippeket, a fenti mondatból mely állítások nem voltak igazak. Annak kiderítésére, hogy melyik miért nem, álljon itt egy rosszul sikerült kép (az alsó rész képhibái tekintélyes méretű hópelyhek és sárdarabok lennének):

hofosas.png

Mint látható, a korábbi időjárás-jelentéseknek igazuk volt: Olaszország területén nagy kiterjedésű ciklon haladt át, havazást, hóvihart, jeges havazást és erős lehűlést okozva. Volt ennek jó oldala is: épeszű ember nem indult útnak, ezért az autópályák sok helyen kihaltak, pár helyen közepesen forgalmasak voltak – a normálisan megszokott agyonzsúfoltság helyett.

Egyedül  Bologna környékén lett erős forgalom, de ez is (mint a legtöbb lassulás) a mazsolák miatt volt: sokan szinte állóra fékeztek egy-egy meginduló havazás miatt, amitől kilométeres lassulások alakultak ki. Ezek amilyen gyorsan jöttek, el is tűntek pár kilométer után.

Az egyik lassulás pont az Autogrill helyi kirendeltségénel történt, gyorsan meg is álltunk frissülni.

Az Autogrill olyasmi, mint nálunk egy benzinkút+étterem keveréke, csak ötcsillagos kivitelben. Többféle helyben főtt-sült étel, kávé, sütemény, kisbolt, édességek, hatalmas WC, és mellette egy benzinkút is. Ettünk, ittunk, mulattunk, aztán vissza a hóba-ködbe-fagyba.

A sokadig óra végére eléggé elpilledtem... A nagy havazás és fúvás elmaradt, helyette lett fincsi köd ÉS hó:

latotav.png

Ez nem csak azért fárasztó, mert alig látni, hanem mert az a kevés sofőr, aki kimerészkedett, nyomta rendesen. A teherautók is. Én pedig nem mertem 90-el tötyögni, mert ledarált volna egy kissé álmos türkmén kamionsofőr – nem volt más választásom, mint 130-ra fel!

Mielőtt súlyos megrovást kapnék: az olasz autópályákat az itthoni szokásokkal ellentétben takarítják. Mégpedig sűrűn, gyorsan és azonnal. A párszáz kilométer alatt sehol nem találtam összefüggő hótakarót az utakon, annál több hókotrót, nemritkán láncban közlekedve (egyszerre tolva mindhárom sávot).

Mielőtt Méreggombóc elkezdte volna a délutáni ordító-koncertjét, egyszer csak megváltozott a táj. A tenger mellé értünk (amiből szinte semmit sem láttunk), megszaporodtak az alagutak (10-15 darab biztosan megvolt), és ami a legfontosabb: eltűnt a hó! A szellőztetőből tavaszillat ömlött, a hébe-hóba lehúzott ablakon levendula-illat áradt, talán még némi madárcsicsergést is kivettem a motorzúgásban.

Megérkeztünk Abruzzo tartományba.

A kalandok természetesen nem értek véget, sem a hideg. Posztra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://virtualismenekultek.blog.hu/api/trackback/id/tr5213714638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása