Szombat: ragyogó napsütés, tűző nap.

Vasárnap: kisebb szélvihar, eső, lehűlés.

Gondos tervezés (~5 másodperc) alapján mi szombaton mozdultunk ki. Majdnem két órás autóút Itália alsóbbrendűbb útjain, dombok, hegyek, lankák és völgyek között, s a hab tetején a cseresznye: a TENGER.

Azt nem mondom, hogy izgatottan készültem... Ideköltözésünk után rámborult a dolce vita életérzés, nem igazán izgat semmi (a legénység mindennapi marhaságain kívül), s még attól sem vert sebesebben a szívem, hogy ki kell merészkednem az olaszok közé. Autóval. Városi és alsórendű utakra.

Mit lehetne írni egy útról, ahol a 86 kilométert mintegy 2 óra alatt lehet megtenni, úgy, hogy az út egy jelentős része autosztrádán halad át?

Talán azt az emléket, ahogy kisebb utak mindkét oldalát mediterrán fák szegélyezik? Ahogy klímát kapcsolva küszködünk a hirtelen forrósággal, miközben pár napja még pulóverben zuhanyoztunk? Ahogy a kacskaringózó autosztrádát felváltja a kacskaringózó országút? Ahogy versenyt licitálunk az útszéli házakra, melyiket vegyük meg egy lottó-főnyeremény birtokában? Vagy ahogy az út mellett váltakozva láthattunk tengert, házat, majd a több kilométeres alagutak oldalát? Ehh, mind elcsépelt és nyálas...

Testi épségünk szerencséjére nem tudtam teljesen átadni magam a nézelődésnek. S vajon miért nem tudtam teljes odaadással elmerülni a télből kibontakozó olasz tavaszban? 

– Olasz sofőrök.

Hogy mondod?

– Olasz sofőrök.

Ez egy sztereotípia, te is tudod... Mindenütt vannak jó és rossz sofőrök, szabályok és szabálynemtisztelők. Az olaszok egyébként is jól vezetnek, kissé erőszakosabban, tempósan, de nem durván.

– Nem igaz.

 Ha nem, hát nem, ezzel nehéz vitatkozni... Lássuk, miért nem az a nem!

• Jól vezetnek?
  Olaszország erősen motorizált hely. Rengeteg út van, ezek nagyon kanyargósak. Motorizált jármű nélkül eljutni valahová elég macerás, légvonalban pár száz méterből pillanatok alatt lesz 10-20 km és 400 méter szintkülönbség. Valószínűleg szinte mindenkinek van jogosítványa – úgy tűnik, gyakorlata annál kevésbé.
• Nem erőszakosak?
  Nos, a tétova és bénázó sofőrök valóban nem erőszakosak. De van egy réteg (többnyire fehér SUV-okban jár), aki még az alagútban is fél méterre a seggedben nyomul és nyomul, előzni tilos tábla és dupla záróvonal és 70-es korlátozás ellenére is (ahol te 90-el tötyögsz).
• Tempósan?
  A fizetős autópályákat leszámítva SEHOL nem láttam még sebességkorlátozást betartani. A fizetősön 130 a megengedett, ezt csak elvétve lépi túl egy-egy fehér SUV. A többiek inkább lassabbak.
  Alsóbbrendű utakon, városon belül azonban még 50-es táblánál is 90-el tépnek el melletted.
• Mindenki tempós?
  Eddig kétféle sofőrt láttam az utakon: aki 50-es táblánál minimum 90-el ment, illetve aki mindenhol 40-el (ott is ahol 90 a megengedett). Eddig nem láttam összefüggést a sofőr kora, autójának típiusa és állapota, valamint eme tötymörgés között. Úgy tűnik, vannak kevésbé képzett sofőrök, akik beállnak egy nekik megfelelő lassú tempóra, és azt mindenhol tartják. A többiek pedig beállnak padlógázra és hajrá.

Egy külföldi szemével mindez valami ilyesmit eredményez:

• 50-el megyek városon belül, extra 50-es korlátozó tábláknál. Mögöttem a faszállító kamion csikorogva fékez 90-ről, nehogy letiporjon. Feltartom a sort, a kamion mögött a fehér SUV idegesen ki-kinézeget a záróvonal és kacskaringós hegyi úton ellenére, mikor tud már előzni. Bizonyára mind egy igazi Fittipaldi*, megbízható, jó sofőr, ezért nem félek tőlük. De az utak kamerázva, állítólag szigorúan büntetnek is – vagy mégsem?
• A fehér SUV-ot szerencsére látom, hiába nincs világítása: csillog a fényben. Miután záróvonalon keresztül, a beláthatatlan kanyar közepén elhúz, a mögötte torlódó szürke Alfa Rómeók és Fordok már eltűnnek az aszfaltcsillogásban. Fényszóró, hátsó fény, index – egyiket sem használják. Fehér színű autók soha, mások elvétve. (Indexet szinte senki.) Mivel én is Fittipaldi vagyok, nem félek. De lámpát, indexet azért használok.
• A felhajtó autók 40-re lassítanak, mielőtt bejönnének. A felhajtósáv nagyon rövid, az autók többnyire a két sáv között próbálnak a forgalomba bevágni. 40-el a 90-es forgalomba...
  A felhajtósávok úgy vannak kialakítva, hogy az ott haladókat csak akkor veszed észre, amikor már melletted vannak (pl. sövény vagy betonfal takarásából bukkannak elő).
  Hogy elkerüljem az ütközést, a belső sávba kellene vágnom, de ott a 90 helyett 130-al száguldók vannak. Ha vészfékezek, hogy be tudjon jönni jobbról, a seggemben 20 centire toporzékoló, kivilágítatlan SUV tipor el.
  Fittipaldi BIZTOSAN nem 40-el hajtana fel az autópályára... 
  Én viszont könnyedén fel tudok, csak követnem kell az otthoni rutint.
• Mire sikerül felvennem a ritmust, felhajt elém 40-el egy toporgó, aki utána végig 40-el tartja fel a külső sávot. Balról 130-al száguldanak a többiek, reménytelennek tűnik bármiféle előzés a sűrű forgalomban.
  A 40-es tötymörgő végig kísér autóúton, autosztrádán... Fittipaldi bizonyára sírna, ha látná.
• A lehajtó autók valami fura rituálét követnek, talán mert mindannyian Fittipaldik: az ideális ívet keresik, ezért a lehajtó és a külső sáv között mennek, mindkettőt elfoglalva. Mivel egy lehajtót olyan 40-el lehet bevenni (nagyon keskenyek és kis ívűek), már az autosztrádán lelassítanak, s imígyen jobbra villogva, 40-el a külsőben csorognak, míg el nem érnek a kihajtóig. Ott hirtelen fék és jobbkanyar, és már le is hajtottak. A mögötte jövő pedig balra bele a belső sáv valamelyik Fittipaldijába, hogy elkerülje az ütközést...

Nemsokára biztosan belejövök, érzékből kitalálom, mikor merre és mennyivel akarnak menni, kifejlesztem a módszert a fel- és lehajtók elkerülésére.

Az 50-es táblánál 90-el hajtani helyzettel viszont nem tudok mit kezdeni. Nem visz rá a lélek, hogy én is menjek, mint az állat. Nem véletlenül vannak kint a táblák, lakott övezetekről van szó. Állítólag sok helyen mérik a gyorshajtást, és büntetik is keményen. Az alsóbbrendű utak sem olyan minőségűek, hogy csapatni lehetne (ráadásul kanyarognak is erősen).

De akkor az olaszok miért mennek olyan gyorsan? Nem félnek a büntetéstől, a kilépő gyalogostól? Vagy tudják, hogy sosem mérnek, sosem büntetnek, és senki nem jár arra? 

Remélem, kiderül, mert így most vagy gyorshajtok, kockáztatva egy durva balesetet (és a számunkra nagy büntetést), vagy betartom a szabályt, kockáztatva egy durva ráfutásos balesetet.

*Emerson Fittipaldi: brazil autóversenyző