Mitagadás, eléggé elcsúsztam a posztokkal. Egyetlen mentségem van, amiről ebben a posztban eredetileg is írni akartam.

Lefogadom, ha a legtöbb ember ezt meghallja, akár még ilyen témájú cikkeket is olvasgat, a sárga irigységbe oltott kurvanyád egyből felhorgad benne.

Lássuk, hogyan is fest ez eSTI-éknél – ehhez azt kell megvizsgálnom, Hogyan értem ide?, és természetesen azt is, Hogyan élem túl a napot?

Hogyan értem ide?

17 éve dolgozom ugyanannál a cégnél. Többféle pozícióban, mindig többet és többet vállalva. 17 év nagy idő, csak magának a cég működésének többszöri átalakítását éltem át, emlékszem, mi hogyan működött régebben, milyen buktatói voltak egy-egy átalakításnak. Véleményem is van, amit el is mondok, ha kérdezik, szükség esetén kendőzetlenül. Ez meggátolja ugyan, hogy előléptessenek, cserében vannak, akik sokféle ügyben kikérik a véleményem.

Az idők során a "lenyomok 8 órát osz jó" típusú munkák helyett a "follow-the-sun" modellben kezdtem el dolgozni. Kapcsolatban kell állnom kínai és USA-beli emberekkel is. Az időzónák eltérése miatt a munkaidőm is tolódik, 10-12 órányi intervallumot ölel fel. Közvetlen munkatársaim is 3 különböző földrész 4 különböző országában élnek (én vagyok az ötödik). 

Szerencsés vagyok? Igen, az, mert magyar főnököm megérti és elfogadja, hogy ha minden nap bejárnék az irodába (ami két óra oda-vissza utazás), az két órával növelné meg a munkával töltött időmet. Reggel 7-8 körülre kellene bent lennem, s jópár napon csak este 7 után tudnék hazaindulni, otthon pedig még folytatnom kellene valamennyit. Ha lecsúsztatnám a túlórában töltött munkaidőmet, az év felében biztosan nem dolgoznék, ami egyik félnek sem tenne túl jót.

Jól jár mindkét fél? Szerintem igen. Én el tudom végezni a munkát, ami 8 órába egyébként sem férne bele, és valamennyi időt a családommal is tudok tölteni. A cégem pedig megnyugodhat, mert ezért a rugalmasságért cserébe egy 17 éve ott dolgozó, elégedett alkalmazottat kap, aki elvégi a rábízott feladatokat.

Hogyan élem túl a napot?

Az otthoni munkavégzés napos oldala mellett érdemes az árnyoldalait is megvizsgálni. Szinglik esetében ez a rész feltehetőleg üres, de kétgyerekes apaként minden nap tartogat kihívásokat.

Lássuk, hogyan is fest egy átlagos munkanap!

7 óra 00 perc

Ovimentes napokon az előző esti titkos sorsolás alapján Pocak vagy Méreggombóc kezdi a ricsajt. (Esetleg mindkettő, de ez ritka.)

Nagyon erős lefárasztás után másnap akár 8-ig is alszanak, de a fárasztásos technika a tiszti kart is erősen amortizálja, ezért csak módjával alkalmazható, különben visszájára sül el.

Ovis napokon mindketten alszanak még ilyenkor. Ha Manó az ovibamenős, én még úgy teszek, mintha bármi értelme lenne úgy tenni, mintha aludnék, végül 7:45 körül géphez ülök. Ellenkező esetben úgy teszek, mint aki felébredt, majd gyors ovilátogatás után 8:20 körül kerülök emailjeimmel meghitt kapcsolatba.

8 óra 30 perc

Átnézem a tegnap késő este óta felgyűlt leveleket: megjegyzem, mik történtek, leválogatom a fontos és nem fontos teendőket. A könnyen (max féló óra) alatt elintézhető dolgokat gyorsan megcsinálom, a kínai kollegákkal megbeszélem, ha van mit. Az európai csapatunk problémáit igyekszem elsőnek megoldani (hiszen ők 1-2 órán belül dolgozni kezdenek), majd jöhetnek az argentín kollegák esetei, s végül amerikai kliensünk megbízásait igyekszem feldolgozni. Ez persze csak az ökölszabály, a gyakorlatban inkább érzésből válogatom össze, mit tudok adott időn belül megoldani, úgy, hogy mire az adott csapat kezd, minden csillogjon és mosolyogjon.

10 óra 00 perc

Körülbelül ilyentájt kezdenek megőrülni a kicsik. Manó szerint játszanak, nekem azonban úgy tűnik, mintha halálhörgést, betontömbök szétverését és a szomszéd csillárjának földhöz csapdosását hallanám. Játék ide vagy oda, ezek a hangok erősen koncentráció-gyilkosok, úgyhogy innentől nagyon kell figyelnem, és duplán ellenőriznem minden leírt szót vagy megváltoztatott konfigurációs állományt.

12 óra 00 perc

Manó elkészül az ebéddel. Mostanában jobban figyelek rá, hogy legyen időm kényelmesen leülni közéjük és együtt enni. Ez sajnos nem mindig sikerül-sikerült... Ha nagyon el vagyok havazva, 5-10 perc rohamlapátolás után visszaülök a laptophoz. Ellenkező esetben elcsúszok, pár óra múlva az argentín kollegák ébrednek, és onnantól csőstül jöhetnek a hibajelentések.

Nemsokára kezdődik a csendespihenő. A csendespihenő az egy érdekes keveréke az ordas hazugságnak és az oximoronnak. Se nem csendes, se nem pihenő. Azt hazudjuk a gyerekeknek, hogy azért kell bemenni csendesen, hogy kipihenjék magukat – holott tudjuk, hogy ez sosem történik meg. Titokban reménykedünk, hogy talán a tiszti kar tud egy picit pihenni, vagy halkabb ordítások között dolgozni.

Az én remény-adagom alaposan lecsökkent már. Tudom, hogy csendespihenő alatt csak annyi változik, hogy az addig a fülem mellett csörömpölő, sivítő, ordító tömeg egy üvegajtó mögött folytatja, és még csak nem is látjuk, Pocak elkezdi-e Méreggombócot a kiságy rácsai között kicibálni. A megőrülés ellen marékszámra szedem a Le S'arom-tablettát, nem érdekel az üvöltés, csak arra reagálok, ha egyértelműen vér folyik.

14 óra 00 perc

Argentín kollegáim is elkezdik a napot. Átnézik előző napi leveleiket és megnézik, mi nem működik. Innentől csapatokban jöhetnek a megoldásra váró gondok, ezért ha az amerikai kliensünk feladataival nem végzek idáig, teljesen elúszott a napom.

Van, hogy ekkortájt már csendesek a gyerekek is. Reménykedem, hogy csak a fáradtságtól, és csak alszanak. Innentől van kb. két ajándék órám normálisan dolgozni.

16 óra 30 perc

Nemsokára kezdődnek a délután gyűlések, egy részükre készülni kell. (Bizony, vannak értelmes és hasznos gyűléseink is, hibák megbeszélése, fejlesztési irányok. A maradékot pedig valahogy végigülöm...) 

Ekkor már fenn szoktak lenni a gyerekek is. Van egy képességük, főleg Pocaknak: 10 perc alvással akármennyi igénybevételt ki tudnak pihenni. Úgyhogy ha a csendespihenő alatt aludt, mostantól pont olyan friss és fürge, mint a reggeli kelés után, ergo kezdhetjük elölről a fárasztást.

Ha nem aludt, mostanára egy kibírhatatlan, őrjöngő fúriává változik, aki pár percenként sírni kezd valamin, és mindenbe beleköt.

17 óra 00 perc

Európai gyűlések kezdete. Ezek mellett szerencsére tudok dolgozni is.

Ebben az időben Manó hatalmas erőfeszítéssel próbálja a gyerekeket lefoglalni, hogy csendesebbek legyenek. Több-kevesebb sikerrel...

18 óra 00 perc

Az első amerikai gyűlések (a kliensünkkel) elkezdődnek. Az önmagunknak felállított szigorú szabályok miatt az itt felvetett problémákat még a gyűlés ideje alatt igyekszünk megoldani, ezért erősen figyelni kell minden szóra.

Mivel ezek a legfontosabb gyűlések (van, amit én vezetek és döntöm el, miről beszélünk), Manó fokozza erőfeszítéseit, a gyerekeknek válogatott játékokat talál ki, egyszerre etet, fürdet, olvas, furulyázik és énekel. Elég hatásos tud lenni, bár ebben valószínűleg az is segít, hogy vettem magamnak a céges fejhallgatóknál sokkal jobb minőségűt, ami jól kizárja a külső hangokat, s mikrofonja is csak szűk sávban érzékel.

Ebben az idősávban történt meg az alábbi eset, miután már beállítottam a mikrofont frissen vásárolt fejhallgatómon, hogy mindenki csak engem halljon, Manó őrületes munkát végzett, hogy csöndesítse az esti őrjöngést, én pedig két kommentár között elégedetten mosolyogtam a kellemes otthoni csöndben. Épp elköszöntem a gyűlés végén, amikor a kliens képviselője gratulált nekem. Meglepve és fülig pirulva vettem a dicséretet, s kérdeztem rá okára.

No, az sajna nem a klassz felkészülésnek, nem a szépen vezetett meeting notes-nak, és nem a felderített/megoldott hibák számának szólt, habár arról is elismerően nyilatkozott.

Őszintén csodállak, hogyan tudsz ennyire higgadtan, nyugodtan dolgozni, koncentrálni és beszélgetni ilyen irtózatos ricsajban, ami a gyűlés közben volt. Én megőrülnék, ha ekkora zaj venne körül.

Paff... Idétlen vihogás és zavart elnézés-kérés részemről, mosolygós bye-bye a túloldalról. 

Miután elmúlt a szégyenérzetem, kicsit azért örültem is: ezek szerint nem csak az én kényszerképzetem, hogy hatalmas zaj van otthon. Manó más véleményen van, de szerintem neki be van dugulva a füle, jobban megszokta, esetleg egyszerűen csak élvezi a zajt.

19 óra 00 perc

Maradék amerikai gyűlések. Ezek is fontosak: ha valaki betervez egy ilyen későbbi gyűlést, annak mindig valami sürgős oka van.

20 óra 00 perc

Gyűlések vége, lezárult a jegyzetek frissítése és körbeküldése, aprób feladatok elvégzése. Mostantól tudok fókuszálni a gyűléseken elhangzott fontos dolgokra. Ha valami sok időt igényel, jegyzeteket is kell készíteni, hogy holnap is emlékezzünk rá, mit mikor és hogyan.

21 óra 00 perc

Amennyiben nem kaptam túl sok sürgős feladatot, ilyentájt már végzek is. Ünnepi borbontás, koccintás, de nyugalomra azért még nem készülhetünk: valaki sír, valaki ordít, Pocak pedig tuti, hogy kijön még három kamu vízivásra, utána pisilni, majd csak megkérdezni, hogy aszongya, no, idézni csak pontosan, szépen:

Apa, ja nem, anya, csak azt, hogy... ööö... csak azt... hogy...

(Ide tetszőleges, helyben kitalált kamu szöveg jön, pl. Az a folt miért van a falon? / Szeretlek. / Mi volt ma a vacsora? / Mit olvasol?)

22 óra 00 perc

Csönd és nyugalom. Akár beszélgetni is tudnánk, és simán hallanánk egymás szavát.

Mivel ekkortájt Manó szeme már kezd üvegesedni, én pedig ébren is finoman horkolok, bármiféle tevékenységhez komoly nekikészülésre van szükség. Amikor egy névmást nehezen egyeztetsz a megfelelő igével, ott nagyon kell figyelni egy ok-okozat leírására, egy tudományos alaposságú okfejtésre, vagy akár egy mély művészeti elemzésre – amelyek egyébként a beszélgetéseinket alapvetően jellemezni szokták.

Úgyhogy kellő számú leszarom-tabletta/pohár bor/elpattant ideg után simán csak bedőlünk az ágyba, hogy a holnapi 7 órás keléshez legyen némi erőnk.