Eddig nem sokat írtunk itteni kulináris élményeinkről, az osteriák hadáról, melyeket felfedeztünk. Oka egyszerű: az elmúlt hétig nem mozdultunk ki sehova.

Ennek persze roppant prózai oka van: az olasz mentalitásból eredő nyitva tartás. Amikorra el tudtunk volna menni ebédelni, addigra bezártak a kajahelyek, hiszen lejárt a reggeli ideje. A következő kajaszezon pedig igencsak későn indul: este hét után. Addig semmiféle melegételt nem lehetett kapni.

Este hétre azonban Pocak hunyorítva, sötétben, hátulról még csak-csak, no de Gombóc… S mire Méregzsákunk kikupálódott, Pocak kezdett el teljesen megőrülni. Az este hét órás kezdés számukra (s így számunkra is) áthidalhatatlan akadálynak tűnt: nem mertünk velük emberek közé menni.

Pár napja azonban, közeledvén az indulás, asztalra és pénztárcánkra csaptunk. A harmadik csapdosásnál már mindkettő alaposan porzott, de azt mondom, megérte. Eddig három és fél helyet próbáltunk ki:

• Családi pizzéria a főúton. Kicsi, de otthonos, egy benti leülős szobával, egy kinti terasszal (mintegy 60 centi széles, közvetlenül a főút mellett), és egy hosszú pulttal. A pizza tésztája szerintem nem pizzatészta, ellenben finom. Ottlétünk alatt több család is megjelent az esti betevőjéért, láthatóan felkapott hely.
• Osteria a korzón. A megnevezés félrevezető, hiszen ez bár ÉS osteria, amiből rutinosabb rókák már sejthetik, mi is ez. Igen, kocsma. A megfelelő hangulatról minden teremben nagyképernyős tévék, a pult mellett két játékgép, a pult előtt pedig a közönség gondoskodott. Az étel ("piros" és "fehér" pizzák választéka) elfogadható minőségű, egy közepes otthoni étterem szintjét hozta. Az asztali boruk (fél vagy egész liter, kancsóban) kellemes, de ütős. Itt még beszélgetni is tudtunk egy olasz párral, akik Scafából ruccantak át, mivel ott minden zárva tart ma. San Valentinóhoz képest Scafa a nagyváros ­– olyan, mintha Budapestről Piliscsabára kellene utazni, hogy étterembe tudj menni.
  Ide már sokszor el akartunk jönni, de valahogy mindig a kávézó lett belőle. Ma azonban a kávézó zárva, mondhatnám szerencsére, így ki tudtuk próbálni az osteriát is. Sajnos, sütemények itt nincsenek, pedig eredetileg azt akartunk enni.
• Bulis hely a főtéren. Itt lehet enni, inni, szép a berendezés, úri a közönség, és szombatonként táncol is. Ilyen esetekben a nem úri közönség (pl. mi) esélytelen bejutni, annyira tömve a hely.
  Ide is sokat terveztük, hogy bemegyünk, hajnalig táncolunk, leisszuk magunkat, hangosan gajdolva támolygunk haza mind az ötven méteren...
  Természetesen ez nem igaz, felelős szülők vagyunk, úgyhogy nem támolyogtunk egy kicsit sem.
  Itt sikerült életem talán legfinomabb pizzáját ennem. 1mm vékony tészta, erős, de nem kőkemény, isteni ízek… Ez a hely Budapest belvárosában is megállná helyét, főleg, hogy kinti kerti része is van, hatalmas kőkerítéssel lezárva.

• +fél: gelateria a főtéren. Kis kiülős kerttel, egyik oldalon a szökőkút, másikon a szakadék, nagyon bájos és kellemes. A fagyi még nagykabátban ülve is hozza a szokásos olasz átlagot: lehengerlően finom. Süteményből sajna nem sok van, inkább pár parfé és torta – ezek csak egyben elvihetők. Mivel melegétel nincs, süteményből is csak kevés, az éttermek listáján csak felet kapott. A hely azonban csillagos ötös, főleg, hogy sör és bor itt is kapható.

Enni, inni megvolt. Aludni? Hát arra sajna nem nagyon van idő...