(0.4) A Felkészülés – hogyan?
2018. március 03. írta: e STi

(0.4) A Felkészülés – hogyan?

Meglett, hogy hova. Már csak ezeket kellett elintézni:

  • össze kellett írni, miket kell vinni,
  • össze kellett írni, kinek milyen ruhái vannak, és mennyi,
  • össze kellett írni, ezekből miket kell még megvenni,
  • meg kellett venni a hiányzó dolgokat,
  • autót szervízbe kellett vinni, teljes átvizsgálásra, 
  • szállásadót megkérdezni ezer apró dologról (vészhívó száma, takarító száma, szemétkihordás, stb.),
  • iratokat, EU-s TAJ-kártyát, biztosítást intézni,
  • kutyának féreghajtót-bolhairtót beadni a megfelelő időben,
  • és ezer apróság, ami menet közben derült ki.

Szerencsére kiscsoportos óvodásoknál még lazábbak a szabályok, csak papíron kellett jeleznünk, hogy Pocak egy hónapig nem lesz. Később ez már neccesebb, jegyzői kérelem kell.

Ahogy közeledik az indulás napja, a nagyja már megvan, jönnek az apróbb tételek, a hiánypótlás.

A legvégén (indulás elkőtt pár nappal) terveztük meg a következőket:

  • Melyik táskába/hátizsákba mi kerüljön.
    Két nagyobb hátizsák, két kis hátizsák és két pici táska volt az alapfelszerelés. A nagy zsákokba elfért négyőnk kétheti ruhája, a kis zsákokba útikaja, útiruha, elsődleges felszerelések (gyógyszer, cumi, stb). Ehhez jött még két szatyor (egy kajás és egy bizbaszos-vegyi árus). A pelenka, popsitörlő és kutyakaja pedig eleve csomagolt áru, elférnek a maradék helyeken.
  • Melyik csomagot hova tesszük az autón belül.
    Izsák amilyen kicsi, olyan tágas – a csomagtartóban elfért mindkét nagy hátizsák, egy babakocsi, egy gyerekágy, egy kis hátizsák, a két szatyor és pár ezmegaz. Az utastérbe csak a kistáskák, egy hátizsák (legfontosabb útiholmik), a pelenkák és a kuya ketreccel kerültek. Hely volt bőven az utasoknak is!
  • Milyen ruhában utazunk.
    Nem túl divatos, de javaslom a melegítő-nadrágot és kapucnis felsőt. Sapka-sál-kesztyű a kalaptartóba, így tankolás, kisebb megállás esetén is gyorsan fel tudtunk öltözni annyira, hogy ne fagyjunk meg a kinti mínuszokban. A melegítő pedig férfiaknak fontos, hosszabb utakra – pár óra ücsörgés után minden más nadrág elég kellemetlenül tud szorítani odalent...

Ezekben volt nagy segítség egy megosztottan szerkeszthető dokumentum. Minden teendő, vásárolandó holmi külön tétel, aki elvégezte, kipipálta. Ha eszünkbe jutott valami, beírtuk.

Az indulás napjára minden teendő kipipálva, míg Manó a gyerekeket látta el, én lehordtam és bepakoltam a csomagokat, kiástam Izsákot a hó alól, finoman bőgettem a motort, hogy bemelegedjen, mi pedig... Mi pedig haladtunk.

Hogy hogyan, a következő részből derül ki.

ablak.png

A bejegyzés trackback címe:

https://virtualismenekultek.blog.hu/api/trackback/id/tr9713712308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása