Hosszan érlelt tanulságok – hirtelen helyzetváltozás – gyors döntés.

Nem tűntünk el, csak átalakultunk. Illetve vissza, a jó öreg hétköznapokba, ahol nincs reggeli bolti séta, napközben kertben vakolatevés, spaletta-nyitogatás, pazar ízek a szánkban. Nincs több zselés cukor, sőt, boltos bácsi sincs, csak a mogorva poszt-szocialista CBA-eladók a zöldhúsos pult mögött.

A gyors kipakolás és lazulás után elég hamar visszarázódtunk. Mondhatni azonnal – mintha San Valentino meg sem történt volna, csak képeken nézegettük, itthon ülve a nagyszoba kanapéján. Más útjaink után is így volt ez, megszoktuk, de elfogadni elég nehéz... A felejtésben talán az is segített, hogy nagyon elfáradtunk, a gyerekek mellett pedig nem igazán lehet pihenni.

Miután rájöttünk, hogy frisebbek és kipihentebbek úgysem leszünk, lemondtunk a Nagy Leülős Beszélgetésről, ahol megbeszéljük az egész utat. Apró részletekben persze meg-megemlítettük, de érdekes mdon szavakra sem volt szükség, hogy tudjuk, mire gondol a másikónk.

Az alábbi listákat természetesen az ősi, összeülős módszerrel kezdtük összeállítani. Lássuk hát, milyen eredménnyel zárult 1 hónapos tesztünk!

Hogyan teljesültek a várakozásaink?

• Manó egyik várakozásáról így írt érdekes nyelvtanulási módszeréről:

...de hiszem, hogy a mélyben ott munkálkodik a sok avítt szó, nehézkesen kibogozott szabály, innen-onnan újrahallott szókapcsolat, és a mozaikdarabokból egyszer majd összeáll a kép.

Nos, tapasztalatom erről felemás. Az első 1-2 hétben Manó kommunikációja csak abban különbözött az enyémtől, hogy ő különféle (olasznak vélt?) szavakat dobált egymásra, én pedig az általam ismert pár olasz szót variáltam ismertebb angollal. Érthetőségi faktorunk szerintem megegyezett (de legalább valamivel nulla fölött volt!)
Utána azonban Manó megtáltosodott. Számomra prózai nagyságrendű folyamatos olasz szöveget volt képes rittyenteni pl. a Hadrianus-villában, és egyre több dolgot tudott elmagyarázni, a legkülönfélébb szituációkban.
Úgy tűnik, ez a módszer is működik, bár tény, hogy kell hozzá egy Manóéhoz hasonló remek fejecske is.

• Az út során pedig az elfogult emlékezésről tette ezt a sommás megállapítást:

A fentieket figyelembe véve igazán nem értem a tisztikar türelmetlenebbik tagjának esti kifakadásait hangoskodó gyerekekről... De abban biztos vagyok, hogy hazautazva mindannyian hasonlóan elfogultan fogunk emlékezni az olasz városkában eltöltött zsibongó napjainkra.

Visszanézve engem is alaposan meglepett, mennyire működik a múlt jótékony homálya: szinte semire nem emlékszem a napi vitákból és súrlódásokból. Igaz, a hazatérés utáni napokban ebben sokat segített Pocak itthoni, igencsak kiborító viselkedése, amihez képest az Olasz Pocak szófogadó kislány volt.

• A kert nagyon bevált, pont, amire számítottam. Most már tudom, hogy KELL egy kert a gyerekeknek. Nem egy közeli park, oda macerás kimenni, fel kell öltözni, rákészülni, és a szülőt is lefoglalja. A kertbe tényleg csak kicsapjuk őket, és téma letudva.
  
  
• A kutya vs. kert azonban nagyon nem jött össze... Valószínűleg kell majd egy alapfokú "Hogyan pisil és kakil egy kutya?" tanfolyam Döncinek, elmagyarázva neki a zéró különbséget utcai fa és kerti fa között.
  
  
• A gyerekek pont azt tették, amire számítottunk: élvezték az életet. Pocaknak voltak ugyan hullámvölgyei, de mindig talált valami érdekeset, amivel újra felfedezhette magának a világot: a kertet, a lépcsőket, a boltot, a kutyasétát...

Sokkal többet erről nem tudok írni, mivel nem igazán voltak elvárásaink. Mentünk, hogy megnézzük, milyen – ugyanúgy, ahogy először kóstoltunk tintahalat, vagy mentünk ejtőernyős tandemugrásra.

Mi működött odakint másképp?

• Ízvilág: itthon most már a legtöbb étel ízetlen, még a Tesco Selection spéci sonkák is. Sőt, hazaérés után még a víz íze is más volt, enyhén klóros talán.
• Nasi: teljesen kimaradt. Édesség nem volt otthon, a hűtő pedig más szinten, ráadásul sokkal üresebben állt. A lépcsők miatt több volt a mozgás is.
• Tévé: odakint egyáltalán nem néztünk (lusták voltunk összedugni a zsinórokat...). És nem is nagyon hiányzott, talán 2-3 nap volt, hogy eszünkbe jutott, most jó lenne, de hamar lemondtunk róla.
• Hőmérséklet: most már az itthoni 19 fokos lakás sem túl hideg, 20 fok pedig már bőven jó nekem.
• Életvitel: San Valentinóban sokkal-sokkal puritánabban éltünk. Igaz, idehaza sem flancolunk, de odakint szinte teljesen száműztük a felesleges dolgokat és kiadásokat. Beleértve a kényelmi kiadásokat is.

Mi az, amin nem változtatnánk?

• Nekem nagyon bejött az autóval utazás, sűrűbb megállásokkal. Mindent magunkkal tudtunk vinni, pedig meleg ruhákat, gyerekágyat és babakocsit is kellett vinnünk. (Utóbbi kettőt nemsokára remélhetőleg elhagyhatjuk.) Út közben mindenki tud nézelődni, aludni, pihengetni. Még Dönci is nyugodtan elfeküdt a kuckójában.
  Repülővel sokkal gyorsabb, de egy bizonyos táv alatt biztosan sokkal drágább lenne (a fapados sem olcsó, ha nagy csomagokat kell vinni).
• Csomagok mennyisége. Alig vittünk valamit, mégis jól elvoltunk. Alapos tervezés kell, hogy mire lesz szükség, mi elérhető, mit fogunk esetleg odakint megvenni. Így legalább a szükségtelen kacatjainkat is csökkenteni tudjuk.

Mit csinálnánk legközelebb máshogy?

• Egymásba pakolható edények: egybepakolva kis helyen elfér, de főleg két kisgyerek mellett igencsak hasznos, ha magunkkal tudunk vinni pár edény kajafélét. Így hosszabb túrákat is tehetünk – éhséglázadás nélkül.
• Az otthon felkészítése: bár igyekeztünk, de pár dolog kimaradt. Érdemes pl. feltölteni a fagyasztót akár készételekkel, kenyeret is lefagyasztva. Emellé alapanyagok: rizs, tészta, olaj, liszt. A gyerekek miatt egy jó adag pelenka, nagyoknak WC-papír és zsebkendő. És persze hazaváró sör, alaposan behűtve.
  Így nem kell boltolással kezdeni a hazaérkezés első óráit.
• Gyerekágy mellőzése: hiába összecsukható, mégis baromi nagy nyűg. Egyrészt macera az állandó szerelgetése, másrészt mivel legalul van a csomagtartóban, sok idő a kivétel-visszatétel.
  A megoldás az lehetne, hogy csak kiságyas helyre megyünk – ami nagyon leszűkíti a választható helyek listáját. Ráadásul többnapos oda- és visszaút esetén az összes köztes állomáson kiságyas helyet kell találnunk.
  Ezt sajnos még ki kell találnunk. Bár ha sokat gondolkodunk rajta, megnő Gombóc, és egy gonddal kevesebb.
• Szállás felmérése: természetesen megtettük de itt igazán alapos felmérésre gondolok. Milyen edények, evőeszközök, felszerelések vannak a konyhában? Vannak fűszerek, só? Mennyi pót-törölköző, törlő, ágynemű van, kell-e ezeket mosni időközben? Van-e mosógép, ha nincs, milyen messze van a mosoda, és kb. mennyibe kerül? Az Internet asszimetrikus (pl. ADSL) vagy szimmetrikus? (Ez azért fontos, mert asszimetrikus net esetén lefele gyors lesz ugyan, felfelé viszont lassú, így pl. gond nélkül láttam mások megosztott képernyőjét meeting közben, de a sajátomat nem tudtam másoknak megosztani.
• Főzés: már az odaérkezés elején érdemes bevásárolni mindenfélét, hogy változatosabban lehessen kaját csinálni. Hűtőt, spájzot feltölteni, amennyire lehet.
• VAGYIS: ÚGY KELL KEZELNI, MINTHA ITTHON LENNÉNK. Kaját is, hétköznapokat is, mindent.

Hogyan tovább?

Mivel mind az egyéni, mind az összesített tapasztalatok pozitívak, biztos, hogy folytatni szeretnénk ezeket az 1 hónapos kiutakat. Hogy hova, azt viszont korai még megmondani... Ha nyáron megyünk, valami hűvös északi táj jöhet szóba, és persze némi tenger sem árt mellé.

A San Valentinoi útnál az volt a jó, hogy 2 hónap idő volt tervezgetni, átgondolni, Google Maps utcaképeket nézegetni. Úgyhogy most még próbáljuk élvezni az újra itthonlétet, legalábbis amennyit lehet belőle. (Idehaza naponta pofonvág a rögvaló és elöntenek azok a gondok, amelyek nem léteztek Olaszországban, ezért az itthonlét számomra nem egyértelműen pozitív.) Próbáljuk kiélvezni azt, hogy nem kell terveznünk semmit – hogy nemsokára élvezhessük a tervezgetés izgalmait.